Roma napok – . nap
A Roma napok második napján az alsó és felső tagozatos tanulók egyaránt tartalmas és élményekben gazdag programokon vettek részt, melyek során a roma kultúra több területével ismerkedhettek meg.
A felső tagozatosok különböző állomásokon tanultak.
B. Andrea tanító néni vezetésével a roma konyhába nyertek betekintést: fűszereket ismertek fel illat alapján, majd beszélgettek a hagyományos alapanyagokról és ételekről, végül pedig megfigyelték a bodag és a babcsipdalka elkészítését.
K. Tibor tanító bácsi a híres roma sportolókról, zenészekről és más ismert személyiségekről tartott ismertetőt.
F. Barbara tanító néni foglalkozásán a tanulók a roma hagyományokkal és tradíciókkal ismerkedtek meg, külön figyelmet fordítva az ünnepekre, esküvői szokásokra, valamint a család szerepére.
P. Mirtill tanító néni a hagyományos roma öltözködést mutatta be prezentációban és a valóságban is.
M. Marika tanító néni óráján a tornaterem táncparketté alakult, ahol a gyerekek felszabadultan táncoltak cigány zenére, és a kezdeti bátortalanság után mindenki aktívan bekapcsolódott.
M. Krisztina tanító néni interaktív foglalkozásán a roma történelemmel ismerkedtek meg prezentáció, drámajáték és játékos feladatok segítségével.
Az alsó tagozatosok is sokszínű programokon vettek részt:
T. Erika tanító néni irányításával kézműveskedtek: kalapot hajtogattak, rózsát készítettek, táncoltak, roma zászlót színeztek, valamint gyakorolták a roma himnuszt. T. Noémi tanító néni kreatív feladatként a roma zászló újratervezését vezette. T. Szabina tanító néni foglalkozásán egy roma családot festettek nagy kartonlapra, amelyet később fotózáshoz használnak fel. M. Endre tanító bácsi osztálya interaktív feladatokat oldottak és a tradicionális roma viselettel kapcsolatos kifestőkett festettek. E mellett pedig tanulták a roma himnuszt is.
A nap különleges része volt, hogy a kultúrház kiskonyhájában hagyományos roma ételek készültek az iskola diákjainak szülei és nagymamái közreműködésével. A bodagot és a babcsipdalkát mindenki megkóstolhatta, és jóízűen fogyasztották el.
Nagyon szépen köszönjük a közreműködést
A programok során a tanulók nemcsak új ismereteket szereztek, hanem közösségi élményekkel is gazdagodtak, és közelebb kerültek a roma kultúra gazdag világához.